Interjú Sticza Gergővel, az Astro Music társalapítójával és AR vezetőjével
A zeneipar ma már nemcsak a dalokról szól – brandépítés, stratégiai partnerségek és tartalomfejlesztés is szorosan hozzátartozik. Influenszerek, márkák, social kampányok, arénás koncertek – a háttérben pedig egy profi menedzsment dolgozik azon, hogy minden a helyére kerüljön. Sticza Gergő, az Astro Music társalapítója szerint ebben az új médiavalóságban a menedzsment szerepe erősebb, mint valaha. A sikerhez ma sokkal többre van szükség, mint egy jó dal. És ezt nemcsak hiszi – nap mint nap így dolgozik.
Márkák, amik nem csak logók
„Fontos, hogy az előadó és a menedzsment közösen hozzon létre olyan márkaegyüttműködéseket, amelyek előremutatók, és valóban szolgálják a produkció sikerét” – mondja Gergő. Az Astro Music hosszú távú, stratégiailag felépített kampányokban hisz, amelyek nemcsak látványosak, hanem értéket is teremtenek.
Az ilyen kollaborációk nem születnek egyik napról a másikra, de ha jól működnek, minden fél – az előadó, a brand és a közönség – profitál belőlük. „Az ilyen munkákra nemcsak az előadóink büszkék, hanem mi is.”
Több mint kiadó – az Astro-féle 360 fokos modell
Az Astro Music nem egy klasszikus kiadó vagy hagyományos zenei ügynökség. Gergőék célja, hogy egy fiatalos, tehetségközpontú és nemzetközi szemléletű menedzsmentként működjenek – a teljes pályafutásra koncentrálva.
„Mi nemcsak zenéket adunk ki vagy koncerteket szervezünk. 360 fokos támogatást nyújtunk, ami kiterjed a brandingre, a tartalomgyártásra, a videóklipekre, a megjelenések időzítésére és a stratégiai döntésekre is.”
A legfontosabb különbség viszont a személyes kapcsolat: „Ez egy családias közeg. A zenészeinkkel szoros és őszinte munkakapcsolatban vagyunk.”
Márkanagykövetek – kampányok, amik hosszú távra szólnak
Az Astro Music nem alkalmi együttműködésekben gondolkodik, hanem minimum egyéves, sokszor többéves márkanagyköveti kapcsolatokban. Ezekben a kampányokban az előadók kiemelt pillanatai – például egy nagykoncert vagy egy fontos klip – kerülnek fókuszba.
„A kreatív ötletelést mindig a márkákkal együtt végezzük, de a kivitelezés a mi felelősségünk. Így biztosítható, hogy a végeredmény mind művészi, mind üzleti szempontból működjön.”
Mit keresnek a márkák? Mit várnak a fiatalok?
A legnépszerűbb zenei tartalmak ma a videóklipek, a nagykoncertek, és az azokat kiegészítő meet & greet típusú aktivációk. Ezek hatalmas eléréseket generálnak – ha jó időzítéssel és jól felépített kampányban jelennek meg.
„A márkák sokszor nem értik az előadók nyelvét, az előadók pedig nehezen viselik a korlátokat. Itt jövünk mi: hidat képezünk köztük. A jó kampányhoz nem elég egy ötlet – kell hozzá egy csapat, amely pontosan tudja, hogyan működnek együtt ezek a világok.”
Sikeres példák – ValMar, T. Danny, Bacardi
Az Astro Music és a PFR Group együttműködéséből több olyan kampány is született, amely kiemelkedően sikeres lett. A ValMar x Burger King x Coca Cola együttműködés már évek óta tart, de emellett említhetjük a T. Danny x Got2b vagy a Bacardi Casa Musica kampányokat is.
Ezek mind azt mutatják, hogy ha a művészet és a stratégia összeér, a végeredmény valóban emlékezetes lesz.
„Egy jó zenei projekt nemcsak hallatszik, hanem látszik is” – foglalja össze Gergő. Az Astro Music ezt az elvet követi minden nap, a kulisszák mögött.

–
A teljes interjú a PFR Group vezetőivel elérhető a Marketing&Media magazin 2025 júliusi nyomtatott számában, illetve online ide kattintva.